Olvasmány: VÁRTEMPLOM

A ferencesek 1228 körül jelentek meg a magyar királyság területén, német közvetítéssel. A rend viszonylag gyorsan és hatékonyan terjeszkedett, 1234-ben, megtelepedésük után hat évvel létrejön az első magyar provincia.

A rend erdélyi megtelepedése viszonylag korainak mondható (1250 körül) és a magyar királyság egyéb tájain észlelt megtelepedési sajátosságokhoz hasonlóan először a számukra ismertebb szász környezetben jelentek meg. A domonkos rendhez hasonlóan a ferencesek is városi, német, környezetben telepedtek meg, azonban viszonylag gyorsan, a 14. század elejére, kiterjesztették tevékenységüket a magyarlakta területekre is. Az erdélyi megtelepedés után körülbelül ötven év telt el a különálló provincia létrehozásáig, amit 1302-ben említenek előszőr. 1332-ben a magyar királyság nyolcadik ferences tartományaként említik az erdélyit.

Az első erdélyi ferences kolostort Besztercén alapították 1268 körül. A negyedik ferences alapítás Erdélyben nem német és nem városi, hanem egy székely jogú, Marosszék fennhatósága alatt levő, mezővárosi területen, Székelyvásárhelyen történt (1616-tól a királyi városi rang megszerzésétől Marosvásárhely). Ez az első olyan ferences kolostor Erdélyben amelyet kizárólag magyar környezetben alapítanak, és az ezzel kapcsolatos esetleges korabeli fenntartásokat talán jól tükrözi a terület első említése is, ahol In metis Tatariae-ként (azaz Tatárország határainál) emlegetik a helyet.

A kolostor első említését egy korábban tévesen átírt oklevél alapján 1316-ra keltezték. Az újabb kutatások kimutatták, hogy az eredetileg a szécsényi generális konventen összeírt kolostorlista nem lehet 1316-ból, ugyanis ekkor még nem létezett a kolostor, azonban több történeti adatot figyelembe véve az 1332 évszám tűnik a legelfogadhatóbbnak. Az évszám egybeesik a pápai tizedjegyzékben szereplő Novum Forum Siculorum említésével, tehát a kolostor első említése a városról szóló első okleveles adatok megjelenésével egykorú. A kolostor 14. század eleji alapítása arra utal, hogy Székelyvásárhely a jelentősebb mezővárosok közé tartozott.

A következő fennmaradt 1400-ban kiadott oklevél arról tudósít, hogy a Szűz Máriának felszentelt templom szentélyénél befejeződtek a munkálatok és a templom továbbépítésének anyagi támogatása érdekében a pápa Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára búcsúengedélyt bocsátott ki a kolostor részére. Ugyanez az oklevél említést tesz a kolostor vezetőjéről (pater gardian) Székely Antalról. A bucsújáró napokon a rendházfőnöknek joga volt hat gyóntatópapot kinevezni, a zarándokok gyónásának levezetésére.

A bel és külpolitikai tényezők változását jelezte, hogy 1444-ben, Julian Caesarinipápai küldött és Hunyadi János közreműködésével, a kolostort addig működtető konventuálisok át kellett adják az intézményt a ferences rend obszerváns ágának.

1471-ben egy adományozás alkalmával említik a kolostort. Az adományozó Toldalagi András végrendeletében egy halastavat adományozott a marosszentkirályi pálos kolostornak azzal a feltétellel, hogy az jutasson halat a marosvásárhelyi és a felfalusi ferences kolostoroknak is. 1492-ben VI. Sándor pápa megerősítette a vásárhelyi ferences kolostor obszerváns irányzathoz való tartozását.
1487-ben említik először a kolostort körülvevő vár árkát (Wararokya), egy telekhatárolás alkalmával. A hagyományos történetírásban az 1492-es évet jelölik tévesen a vár első említésének. Az 1492-es oklevelet amelyre többször hivatkoznak, Báthory István erdélyi vajda adta ki 1492. december 3-án. Az oklevélben a vajda felkéri Szeben város tanácsát, hogy az udvarhelyi várnál dolgozó, hazatérő ácsokat fizesse ki. Ebben a forrásban nem említik Vásárhelyt, tehát minden olyan korábbi hivatkozás téves amely az 1492-es évet a fent említett oklevél alapján a vásárhelyi várhoz kapcsolja.

Az 1487-es oklevélben említett várárok a ferences kolostor köré épült vár tartozéka volt és ez az egyetlen említése a 15. századból. A marosvásárhelyi és az udvarhelyi építkezések között lehet összefüggés, ugyanis mindkettőt Báthory István erdélyi vajdasága idején építették a meglévő kolostorok részbeni felhasználásával, megőrizvén az intézmények működését. Udvarhelyen domonkos, Vásárhelyen ferences kolostor köré épült a vár, feltehetőleg azért mert ezek voltak a legkönnyebben erődíthető épületek, a várépítés szempontjából kedvező helyen feküdtek és ostrom esetén a védelemnek és a lakosságnak menedéket nyújtottak a kolostorépületek, így nem kellett külön belső épületeket építtetni, ami jelentős többletkiadást eredményezett volna. A székelyudvarhelyi vár esetében tucatnyi 16. századi oklevél említi a várat illetve a várkapitányt. Marosvásárhely esetében, egyelőre tisztázatlan okok miatt a várról nincs egyetlen említés sem az 1603-as városfal építésekig.

A 16. századból jóval több írott forrás maradt fenn a marosvásárhelyi kolostorról. Ez egyrészt az egyre gyarapodó oklevélkiadás és az írásbeliség terjedésével is magyarázható, másrészt a kolostor jelentőségének az emelkedését jelzi. A legtöbb említés a végrendeletekben adományozott javakkal kapcsolatosan maradt fenn.

1503-ban említik előszőr a beginák jelenlétét Vásárhelyen. 1522-ben értesülünk, hogy Hunyadi Kelemen egy breviáriumot másolt le valakinek, vagyis ez a kolostor könyvmásoló műhelyének (scriptorium) első hiteles említése. 1525-ben Héderfájai Barlabásy Lénárt, erdélyi alvajda, egy temetkezési helyet igényelt a vásárhelyi ferences kolostorban és az oklevélben a „hagyománynak" leírt szokás szerint egy "Fryzaak" fegyvert és 100 forintot adományozott a kolostornak. 1549-ben Szentannai Lázár János a vízi malma jövedelmének felét a ferences barátoknak és begináknak adományozta. Kolozsvári Kőfaragó György özvegye, Magdolna 11 forintot hagyott végrendeletében a marosvásárhelyi ferences kolostornak.

1525-ben értesülünk, hogy 24 barát tartózkodik a rendházban és ez alapján a harmadik legnagyobb ferences közösség Erdélyben. A második helyen a medgyesi kolostor állt ahol 25 barát tartózkodott, a legnagyobb erdélyi közösség pedig Kolozsváron volt, ahol 1535-ben 34 barát élt a rendházban. Az 1540-es években Erdély szerte jelentős visszaesés következett be a rendházak életében a reformáció terjedésével. A visszaesést rövid agonizálás követte, majd az 1550-es években, a csíksomlyói ferences kolostort leszámítva, valamennyi kolostort, beleértve a nem ferenceseket is, felszámolták.
A vásárhelyi ferences rendházat 1556-ban oszlatták fel, amikor Székelyfalvi Polyák Boldizsár és Koronkai Mihályfi Tamás nemesemberek megtámadták a kolostort, elkergették az utolsó szerzeteseket és beiktatták Káli Balázs evangélikus papot. A reformáció alatt az egykori kolostor épületeinek szerepe megszűnt és a szükségtelenné váló épületeket lassan elbontották. A megmaradt részek magánkézre kerültek, eladományozták őket, egy ideig magánlakásként használták főleg az északi szárnyban levő helyiségeket. A keleti szárnyban kapott helyet az 1557-ben országgyűlési rendeletre alapított iskola, a református kollégium őse, a Schola Particula. Az iskola az egykori sekrestyében, a sekrestye feletti emeleten és a kápolnában kapott helyet.

Az erdélyi országgyűlés által 1556-ban hozott határozat, Kolozsvár és Nagyenyed mellett Marosvásárhelyt emeli ki mint olyan várost ahol iskolát kell alapítani. Habár nincsenek írott forrásaink a kolostorban zajló oktatási tevékenységről, a hasonló méretű és fontosságú rendházakban általában volt valamilyen oktatási tevékenység. A marosvásárhelyi ferences kolostor legközelebbi analógiáit az alföldi szegedi és a Dunántúli ozorai obszerváns kolostorok jelentik, ahol van írott forrás oktatási tevékenységről. Fontos részlet, hogy az új iskola a régi kolostor épületében kezdte el működését 1557-ben, gyakorlatilag egy évvel a kolostor feloszlatása után. Tény, hogy az országgyűlés gyors helyszínválasztása az iskolaalapításra olyan előzményekre építhetett amelyek nélkül jóval hosszabb időt vett volna igénybe egy iskola létrehozása. Sajnos az iskola létrehozásának helyi körülményeiről, vagy esetleges előzményeiről nem maradt fenn semmilyen forrás.

A kolostor épületeinek eltűnésében fontos szerepet játszott a város 1601 és 1602-es ostroma amikor szinte valamennyi ház megrongálódott, a lakosok elbújdostak, a templomok leégtek. Ellentmondásképpen az eseményekért részben felelős Basta generális 1603-ban elrendeli, hogy a hajdúk által kirabolt és felégetett iskola és templom restaurálásában a polgárok mellett a nemesek is kötelesek munkájukkal és költségükkel részt venni.

A műemlék leírása

Az egykori kolostor épületei csak részben maradtak fenn, így a kolostor temploma, sekrestyéje, tornya és a káptalanterem szentélye. A templom a kolostor déli részét képezte. A kolostor templomának belseje teremtemplom kiképzésű; egyetlen egységes terű hajóból és szentélyből áll.

A hajó 31,5 méter hosszú és 14,2 méter széles. A templom nyugati homlokzatát két vaskos támpillér szegélyezi. A homlokzat középpontjában helyezkedik el a nyugati főkapu, amelyet két gótikus ablakkeret fog közre. A nyugati főbejárat méreteit tekintve a legnagyobb és a legreprezentatívabb, ezért a legpazarabb díszítéssel rendelkezik. A templomhajó déli falán öt gótikus ablak található, amelyeket hat egymástól egyenlő távolságra elhelyezett támpillér fog közre. Az ablakok megőrizték gótikus kereteiket, azonban a mérművek elpusztultak. A déli oldalon található kapukeret szerényebb díszítéssel rendelkezik, de ennek a lunettájában őrződött meg az egyetlen értelmezhető középkori freskó, amely Szent Lénárt vértanúhalálát ábrázolja a Barlabássy és a vágott magyar címer közt.
A templomajtó északi falán egy elfalazott ablak látható, amelyet a torony közelében helyeztek el. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az északi oldalon csak három támpillér található, egy- egy támpillért helyeztek a szélekre, míg a harmadik támpillér nem szimmetrikus a déli oldal egyetlen támpillérével sem. A legegyszerűbb az északi oldalon található kapu, amely feltehetőleg a kolostor kerengőjébe vezetett. A templomhajó belseje késő barokk kiképzésű, oldalfalait barokk pillérsor tagolja, azonban egyelőre nem ismert, hogy középkori előzménye lenne. A hajó nyugati végében található a XIX. század elején épült orgonakarzat. Nem rendelkezünk semmilyen biztos adattal a hajó egykori mennyezetét illetően.

A szentély 21,20 méter hosszú és 8,60 méter széles, poligonális záródású. Jelenleg hét gótikus ablakkal rendelkezik, három a szentélyzáródásban és négy a déli oldalon, valamennyi megőrizte az eredeti mérművét. Az északi oldalon további két elfalazott ablak került elő, amelyeket a torony megépítése után számoltak fel. A szentély kívülről nincsen vakolva, az egyik külső támpillérén az 1521-es évszám látható a téglába bekarcolva. A szentélybelső nagyjából megőrizte középkori hangulatát. A súlyos középkori téglaboltozatot az 1906/1907-es restaurálások folyamán kiváltották egy jóval könnyebb betonhéjboltozattal az eredeti hálóboltozat helyett azonban egy keresztboltozatot építettek vissza. A szentély körtagos bordái a szentélyzáradékban a földig lefutó egyszerű falpillérekként folytatódnak, a további szakaszokban gyámkövekre támaszkodnak.
Sajnos az eredeti boltozati záróköveket kicseréltek, azonban valószínű, hogy az új záróköveken ugyanazok a motívumok ismétlődnek mint a régieken. Nyugatról keleti irányba haladva a következő ábrázolások láthatók a záróköveken: egy nyolcszirmú rózsa (Szűz Mária jelképe), egy pólyás vágott címer, egy növényi motívumokkal díszített zárókő, míg a negyedik zárókövön két mezőre osztott címer látható. A címer egyik mezejében három csillag van, a másik mezőben pedig egy hold látható. Ez utóbbi címer a székelyekkel hozható összefüggésbe. A szentély belsejéből, az északi falon, egy átjáró vezet az egykori kolostor épületei felé.

A sekrestye a szentély északi oldalán helyezkedik el. Kétszintes épület, a földszinten található a tulajdonképpeni sekrestye, míg az emeleten két szobát képeztek ki. A sekrestye ablakai megőrizték csúcsíves formájukat, azonban sem az ablakkeret, sem a mérművek nem maradtak fenn. Az emeleti részen ma két barokk stílusban kialakított ablak található, amelyeket az 1970-es évek folyamán végzett restauráláskor alakítottak ki. Az 1940-es felmérésen még látható, hogy a barokk ablakok helyett a 16. század első felére datálható reneszánsz ablakkeretek voltak, amelyeket sajnálatos módon eltávolítottak.

A sekrestye belsejének a boltozata teljes mértékben rekonstrukció, helyreállításánál a középkori boltozat lenyomatát követték, ezért a kétosztatú keresztboltozat hitelesnek tekinthető. A boltozati bordák egykori formáit nem ismerjük. A sekrestye emeleti részének északi felén sarokkváderezés látható.

A káptalanterem a sekrestyéhez kapcsolódik, ettől északra helyezkedik el. Mára csak a káptalanterem szentélyrésze maradt fenn, a hajórész elpusztult. Eredetileg egy kétszintes épület volt, a földszinten található a káptalanterem szentélyrésze, az első emeleten ismeretlen rendeltetésű helyiségek vannak. A káptalanterem szentélyének gótikus ablakkeretei illetve a mérművek, rekonstrukció eredményei, mely az eredeti töredékek alapján készült el. Az emeleti helyiségek téglalap alakú ablakkeretekkel rendelkeznek. Erre az épületrészre a 15. század végi erődítési munkálatok alkalmával egy újabb emeletet építettek, amely védelmi célokat szolgált, ezért lőrésekkel látták el. A szentély belsejében, az ablakbélleteken több freskómaradványt tártak fel. A freskókon nagyrészt növényi ornamentika található, míg a dél-keleti ablakbéllet freskóján egy püspök alakja figyelhető meg. A káptalanterem szentélyének elfalazott nyugati falán jól látható az egykori diadalív lenyomata.

A torony a templom északi oldalán helyezkedik el, a hajó és a szentély találkozásánál. A torony megközelítőleg négyzetes alaprajzú, 8x9 m, 1,80 m vastag falakkal, magassága 55 méter. Földszinti helyisége nincsen összeköttetésben a felső emeletekkel, ide a szentélyt az egykori káptalanteremmel összekötő folyosóról lehetett bejutni. A toronyalj bejárata egyszerű élszedett gótikus kapukerettel rendelkezik, ezzel szemben pedig a sekrestye bejárati ajtaja található. A torony felső szintjeire a sekrestye emeleti részéről lehet bejutni. Az északi és nyugati oldalon a torony első és harmadik emeletein kisebb méretű, egyszerű élszedett kerettel rendelkező gótikus ablakok találhatók, míg a negyedik emelet mindenik oldalát egy-egy hatalmas méretű gótikus ablak töri át. A torony tetőzetén, a négy sarkon, négy fiatorony helyezkedik el. Valószínű, hogy Marosszéken a ferences kolostor tornya már a középkorban modellértékűvé vált és megtalálhatjuk ezt a megoldást például Berekeresztúr 15. századi tornyán, vagy Gyulakután is, de ugyanez a toronytípus előfordul a Székelyföld egyéb területein is.

A régészeti és történeti kutatások alapján négy jelentős építési szakaszt azonosítottunk a kolostornál. Az egykori rendház legkorábbi fennmaradt része az egykor kápolnaként működő, ma könyvtárnak használt, épületrész. Az egykori kápolna tulajdonképpen a 14. század eleji kolostor templomaként szolgált és a kutatás jelenlegi állása szerint a korai kolostor egyetlen kőből épült része. A 2006 - 2009 évi ásatások során előkerült több olyan faépítmény amely a 14. század eleji kolostornak adhatott otthont.

Az építkezések második jelentős szakasza a 14. század végére, 15. század elejére datálható. Ekkor épült a ma is álló templom és a kolostorépületek jelentős része, így az elmúlt években feltárt keleti és északi szárnyak. Az északi szárny alatt egy 8 x 10 méter kiterjedésű pincét azonosítottunk. A templom és a kolostorépületek egy körülbelül 50 x 50 méter négyzetet zártak közre. A kolostor kiterjedése arra enged következtetni, hogy a rendház fontos szerepet töltött be a középkori Erdélyben. Az építkezések feltehetőleg összefüggnek a moldvai ferences missziókkal, amelynek Vásárhely lehetett volna az egyik kiindulópontja, illetve a Szűz Mária tiszteletére létrejött búcsújáróhely létével. Erre utal, hogy a 15. század elején még csak 500 lakosú városban egy körülbelül 1000 férőhelyes templomot építettek, feltehetőleg a zarándok tömegek befogadására. Az építkezések mérete alapján elképzelhető, hogy a ferencesek jelentős, akár királyi adományokat is szerezhettek.

Az építkezések harmadik szakasza az 1440-es évekre keltezhető és az obszerváns ferencesek tevékenységéhez köthető. 1442-ben, Hunyadi János támogatásával épült az impozáns torony illetve több belső átalakításra kerül sor a keleti szárnyban.

A negyedik és egyben utolsó jelentős építési szakaszt a kolostor erődítése képezte. Az erődítési munkálatok Báthory István erdélyi vajda támogatásával történtek, a kolostor épületeit falakkal vették körbe, az északi és a keleti oldalakon a kolostor épületeit használták fel az erédítéshez. Az 1480-as években épült védőművekből egy bástya maradt fenn, a déli fal mentén levő Lakatosok bástyája, amelyhez a 17. századi városfalak építésekor hozzátoldották a Szűcsök bástyáját.

Az 1601-ben Giorgio Basta osztrák tábornok felégette és romba döntötte a várost. Ez nemcsak a régi vár, hanem az egykori kolostorépületek pusztulását is jelentette. A kolostor épületeit a megtizedelt város lakói nem tudták kijavítani, lassan elbontották és a tégláit az újonnan épülő városfalakhoz használták fel.

A templom is jelentős károkat szenvedett a hajórész mennyezete elpusztult de már 1602-ben használhatóvá tették, majd 1616-ban ismét javították a kazettás mennyezetet. A szentély megőrizte gótikus jellegét, az egykori kolostorépületekből mindössze a torony a sekrestye és a káptalanterem szentélyrésze maradt fenn, amelyekben az iskola működött, ezért nem bontották le őket. A templomot legközelebb 1693-ban Teleki Mihály gazdag adományából újították fel, amikor a templomhajó új kazettás mennyezetet kapott. Az egykori mennyezetből két tábla maradt fenn amelyek az építés dátumát illetve az adományozó nevét rögzítik.

A 18. század második felében ismét javításra szorult, az egyházfiak úgy döntöttek, hogy kicserélik a sérült hajó mennyezetet és 1790-ben Türk Antal építészt bízták meg az átalakításokkal és az elszámolásokból kiderül, hogy 1791-re mindennel elkészült. A templombelső ekkor nyerte el mai formáját, a hajó barokk díszítést kapott az ablakok azonban megőrizték csúcsíves formájukat. A hajó mennyezetén dupla hevederekkel négy szakaszra osztották a boltozatot, a stukkókon hugenotta kereszt imitáció látható utalva a templom protestáns jellegére, de megtalálható a máltai keresztre emlékeztető középdísz. A középső boltmezőben ovális későrokokó koszorúban virágdísz található, felette koronával alatta pedig két kis keresztbe rakott trombita látható koszorúval átfogva. A boltmezőket díszítő stukkómedálok alapmotívuma a barokk szalagmű, ez díszíti a diadalívet és a hevedereket. A templomban a Türk féle lapos boltozat teljesen kiforrott formájában jelenik meg úgy a szerkezetét mint a díszítését illetően. Ekkor épül a nyugati karzat amelyre az 1788-1791 közt készült orgonát helyezték. Az orgona Johannes Prause brassói mester munkáját dícséri, míg az orgonadoboz festését Papp Márton készítette.

A templombelső bútorzatát 1835-ben újították fel, lecserélvén a tönkrement padokat. A minőségi munkát helybeli asztalosmesterek készítették és későbarokk, klasszicista stílusjegyeket képviselnek. A szószék és a felette levő korona 1841-re készült el és Erdélyi József asztalosmester munkáját dícséri, gróf Teleki Ferencadományaként. Az intarziás díszítésű úrasztala 1841-ben készült, Bertók Péter asztalosmester készítette Zalányi György adományából.

Forrás: Erdélyi Adatbank